Gyönyörű nyári idő van. A gyerekek levizsgáztak, olyan csodálatos gondtalan jókedvük van, hogy alig nyitják ki a szemüket reggel, már hancúroznak, mint a kiscsikók! Nem is kell semmit kigondolni, minden játék úgy jön magától. Sokszor semmi ok nincs rá, de csak úgy elkezdenek kacagni, nem is tudják miért, csak úgy nevetnek. Ha kérdi a mama, mit nevettek ti haszontalanok? Hát csak úgy nevethetnékünk van!
Egészségesek, hála Istennek, gondtalanok, jókedvűek. Nem válogatnak az ételben, nem igényesek ruházatban /egy szál kis vászonnadrág/, de olyan szépnek látják még a világot, hogy az csupa öröm, csupa gyönyörűség! A szülők is szeretettel néznek rájuk. Még együtt vannak mind a heten, egyik olyan, mint a másik, egyiket azért lehet szeretni, a másikat azért, de egyformán mind a hetet. – Szépek vagytok, mert épek vagytok! – szokta mondani a mama.
Jaj, de mégis itt kísért egy nagy baj, gond. Ezt a Kálmán gyereket valami pályára kéne adni. A napokban találkozott a mama a törvénybíróval, aki elég csúfondárosan mondja: - Hallom a tanítótúl, hogy oskoláztatni akarjátok a gyereket? Mi a fene? Urat akartok faragni belüle? Énnekem több tehetségem volna hozzá még se adom oskolába, pedig csak két gyerekem van, osztán nem okozna gondot, hogy honnan fizetek értük. De úgy gondolom, hogy ha én paraszt vagyok, maradjanak ők is az ekeszarva mellett.-
- Hát János bácsi ezt megteheti, mert sok földje van, meg van hozzá ekéje is, jut mindkét fiának eke, hogy a szarvába kapaszkodjanak. De nekem csak egy szál ekém van és hozzá hat fiam, nem férnek el mindnyájan az eke mellett. Meg aztán azt sem akarom, hogy napszámosnak menjenek a János bácsihoz, inkább vagy iskolába, vagy valami mesterségre adom őket! Meghát az iskolához se csak pénz kell, hanem ész is kell hozzá!-
De mikor hazament mégis fontolóra vették a dolgot. Nem azért, hogy János bácsinak igaza legyen, de ha a gyereknek olyan nagy hajlandósága van a kereskedésre, az sokkal egyszerűbb volna, mert ha a három évet letölti, mint inas, talán annyi anyagi erőnk lenne, hogy hozzá segítsük valami kis üzlet nyitásához. Ez biztosan nagyon neki való foglalkozás, mert még csak saját kis semmi üzleteket eszel ki, de még azon is tud mindég egy kis pénzt szerezni, keresni!
Ezt meghányták-vetették a szülők és közben meg is beszélték az egyik kiskereskedővel, hogy oda veszi a gyereket inasnak.- Jó kis üzlete van, mindent lehet kapni nála, fűszert, ruhafélét, edényeket, szeget, vaslapátot, még bőrfélét is a suszterájba. De még felsőrésztűzést is vállalt, mert olyan gépje is volt. Ügyes, szorgalmas, jó ember a boltos, ott megtanulhat mindent, ami egy kereskedőnek kell.-
Kálmán nem nagyon örült neki, de hát, ha valaki mester akar lenni, előbb inas kell, hogy legyen!
- No hát kisfiam, az inasnak mindent, jól meg kell figyelni, szót kell fogadni, ha a főnöke parancsol neki stb. Holnap mehetsz az üzletbe és kezd el szerencsésen a szakmatanulást, - ügyesedj!
A legelső dolog az volt, hogy a boltot fölsöpörje, utána egy bádog locsolótölcsérrel szép nyolcasokat locsoljon rá.- Ez nagyon tetszett az új inasnak, sőt még az utcai járdát is ki szépítette, pedig az nem is volt parancsban. Nem csak nyolcasokat, de kilenceseket, sőt még mindenféle szebbnél szebb figurákat rajzolt, magáról megfeledkezve, míg végre beszólította a gazda a boltba.
Ott aztán meg akarta mutatni, hogyan kell csomagoló papírt szabni, staniclit csinálni. De bizony Kálmán azt mind nagyon jól tudta. Olyan fürgén és ügyesen, mintha az életben egyebet se csinált volna. Előkeresett egy üres dobozt és csavarta formálta a sok kisebb-nagyobb csücskös staniclit és nagyság szerint egymásba dugdosva elrendezte az üres dobozba. Hamar készen lett a rábízott munkával, rendet csinált a pult alatt, kisepert minden szemetet, papírhulladékot onnan is.
Most beszaladt egy kislány a boltba és egy krajcárért kért savanyúcukrot. Kálmán jól tudta, hogy hány szemet lehet adni egy krajcárért, azt is tudta mi hol áll,- hisz vevő korában elégszer látta, De ahogy a boltajtóra szerelt csengő megszólalt jelezve, hogy vevő jött a boltba a gazda már ott is termett és kivette az inas kezéből a cukros dobozt is meg a staniclit is és ő szolgálta ki a kis vevőt.-
Jobb kezével belemarkolt a cukorkába, a balba tartott stanicliba beledobott 5 szem cukrot, a hatodikat ügyes mozdulattal a szájába hajította és szopogatta, amíg a papír szélét begyűrögette. Akkor aztán úgy nyújtotta a kislánynak, hogy az vegye át, de egy rafinált körözés után, szegényke a boltos ujját kapta el. Ezt a fifikát megismételte, amin a kis vevő is, meg az eladó is kacaráztak kicsit. Kálmán ezt a trükköt már ismerte és nem kacagott rajta, gondolta, hogy tán azt a szem cukrot sajnálta tőle a gazda, azért nem hagyva, hogy ő szolgálja ki Pannikát.- Még jöttek vevők, de csak a boltossal álltak szóba, őt észre se vették.
Már éppen delet harangoztak és bizony a boltos inas is alaposan megéhezett, mert hangosat kordult a gyomra. Erre a gazda azt mondta,- na ha viszel egy kanta vizet a konyhába, haza is mehetsz ebédelni!
Otthon a kisebbek szaladtak elébe: - Na milyen a boltosság Kálmánka?- A mama is megcirógatta egy kicsit a jövendőbeli kereskedőpalántát,- így aztán elmondta a napi eseményeket.
Hamarosan elkészült az ebéddel és igyekezett vissza, mert itt nem volt déli szünet, hajnaltól esti harangszóig egyfolytában nyitva volt az üzlet.- Eddig nem is olyan rossz ez a mesterség- gondolta magában.
Ahogy visszatért, Etel néni nyitott az üzletbe. A gazdáék éppen ebédeltek még, mikor Kálmán köszönt és kérdi: mi tetszik Etel néni?- Az meg éktelen kacagással összecsapja a kezét: - Jaj te Kálmán, te édes gyerekem, hogy mit látok? Igazi bótos lettél! Agyál mán ötér mosószódát, meg kettőért büdös meszet, mer éppen nagymosásba vagyok. De jól mérd kisfiam, hogy máskor is idegyüjjek.-
Erre benyit a főnök és látja, hogy vevő és eladó milyen jól mulatnak és hamar ő szolgálja ki a vevőt, mivel az új inas még nem ismeri az efféle portékát.
De közben Etel néni csak mondja neki: - Jaj, bótos úr, de jól járt evvel a gyerekkel, ez egy olyan okos, értelmes, ügyes gyerek, hogy ettől még maga is sokat tanulhat! De becsülje is meg ezt a gyereket, mer ez mindenhez ért, tán hallotta is tavaly, még kisebb volt, osztán olyan piacot csinált, egy olyan élhetetlen „Hétkrajcárosnak”, hogy a szája is tátva maradt annak. Nahát én csak azt mondom, hogy maga nagy szerencsét csinált evvel a gyerekkel, csak hallgasson rá!
De már futott is a szódával, csak még vissza szólt: el is felejtettem háromér még kékítőt adjon mán, hogy éppen ki legyen a tíz krajcár.
A főnöknek nem nagyon tetszett ez a vevő, de azért nem szólt semmit. Alig ment el egy pár vevő, egyszer csak nagy dérrel-durral beállít Punyi Pali bácsi. Kálmán előre köszön illedelmesen és kérdi is, hogy mi tetszik?, mert ezt már egészen megtanulta, hogy így kell.- A gazda meg megkérdezte: Hogy van, hogy van Pali bácsi? De régen láttam, egész megfiatalodott azóta, ritkán jár mifelénk!
- No-no, most se az úrhon gyöttem, hanem hallom az Eteltűl, hogy ez a Kálmán gyerek ideszegődött, osztán hát űvele szeretnék szótérteni! Mer úgy tuggya meg, hogy ez többet ér hatakkoránál! Maga humott szemmel rábízhati a bótját, ez a gyerök nagyon sokat ér! Most is szeretném vele megbeszélni, hogy a községházán vannak olyan nagy marha vascsüvek, osztán én azt megvönném gerendának, de lám én adófizető öregember vagyok, velem nem állnak szóba,- evvel a mihaszna kölökkel meg úgy elkomázik még a jegyző is. A tavaszba egy bódét vett ez a községtül potom áron,- hát most én arra kérném, hogy beszéljen a jegyzővel mintha neki kéne az a csü, én szívesen adnék érte provízijót. Hát érti most mán a botos úr, hogy milyen gyerek ez a Kálmány?
Ez a nap eltelt, estharangszókor hazament az inas, otthon beszámolt a napi eseményekről és aludt, mint a bunda.
Reggel korán kelt, és mielőtt bement volna a boltba, lebonyolította az „Étvágygerjesztőt”. Meg volt a tíz krajcár, de a harangozást nem vállalta, mert nem akart későn érni a nyitáshoz. Seprett, locsolt, mint tegnap, de egyszer csak kiszólt a gazdasszony: - Kálmán, gyere gyorsan, vidd ki a bilit, mert Sanyikának hasmenése van, de gyorsan, aztán öblítsd ki és siess vissza vele!
Megállt az inas, mintha földbe gyökerezett volna, de ráförmedt az asszony: Na, mozogj! Gyorsan hozd vissza aztán!
Hát nem nagyon gyorsan, de azért elintézte valahogy. Folytatta a locsolást, meg rendezgetést, mikor újra kiszólt az asszony: - Kálmán gyere gyorsan, szaladj vele!-
De az inas úgy tett, mint aki nem hallotta,- az asszony olyan dühbe gurult, hogy az urát szidta, amiért ilyen szófogadatlan, taknyos kölköt tart itt, aki még ezt se akarja elvégezni.- Most a főnök pörölt vele, így aztán nem szívesen, de mégis elintézte ezt is. De most már olyan mély undort érzett az egész kereskedői pálya iránt, hogy szinte sírhatnékja volt.
Tollporlóval lepókhálózott, leporolt, letörülgetett mindent, olyan rend és tisztaság volt az üzletben, hogy a vevők csak bámulták ezt a szokatlan takarítást. De kiszolgálni nem hagyta a gazda, hanem most is azt mondta: - ugorj a létrára és add le a kapcának valót, ott van a polc legtetején!
De Kálmán a pult alá nyúlt és onnan húzta elő azt a rongycsomót.-
- Na te gyerek, mért nem mégy fel a létrán, ha mondom?
- Hát, mert még olyat se hallottam, hogy a kapcarongyot a legfelső polcon tartanák,- tessék!
Szóval a hangulat kissé kezdett elromlani. Alig ment el a vevő, helyre rakta a leszedett árúkat, már is kiabáltak bentről: Kálmán, gyere gyorsan, te lajhár! – A főnök úr csak ránézett az inasra, de ez sok mindent ígért,- így aztán lassan bár de ment harmadszor is. A ténsasszony sziszegve szidta, de ő nem szólt vissza egy szót se, hanem kivette a rábízott kincset és úgy mindenestől, edényestől együtt bedobta a budiba. Aztán szépen átmászott a kaputetején és így búcsúzott el a reményekkel indult kerekedői pályától.
Haza érve, leült a küszöbre. Puszi kutya mellé kuporodott, még a fejét is az ölébe hajtotta, szinte mintha mondta volna, na gyerünk játszani, vagy a harmonika!?
A kisebb gyerekek meg követelték, hogy hát milyen bótos az, aki nem hoz még egy kis cukrot se nekik?- De ő csak szótlanul ült, ült és hallgatott.
Végre a mama szólt rá, hogy talán fáradt, vagy valami baja van?- Ne maradj sokáig kisfiam, mert megharagszik a gazdád! Nézd itt van egy kis uzsonna és kapd be, aztán menj vissza, még alig tíz óra múlt, még soká lesz dél!
De még az uzsonna se kellett neki, csak ült tovább szomorúan. Egyszer aztán felállt és azt mondta:
- Anyám, én felszabadultam az inasságból. Háromszor vittem ki a „serbedlit”, ha három évig ezt kell csinálni én úgy is belegabajodok. Nem megyek vissza soha, de még csak vevőnek se abba a boltba!
Már elmúlt pár nap és se Kálmán nem ment, se a főnök nem jött érte. Úgy látszik, hogy teljesen elintézettnek vették az ilyen befejezést.
A gyerekek folytatták a nagy játszásokat, de a szülők sokat tárgyalták a gyerek sorsát, jövőjét.
Pár hét múlva, nyár derekán valami dolga akadt apának a szomszéd községben, ahol egy nagykereskedő is volt. Egyetlen emeletes ház volt a faluban, de még a környező falvakban se volt ilyen nagy ház. Ez a földszint csupa üzlethelyiség. Volt ott aztán igazán minden, még vendéglő és kocsma is, de még mészárszék is. Készruha, meg röfös üzlet, fűszer, vaskereskedés, még a szomszéd falvakból is idejártak vásárolni, ha jót akartak venni. Ezt a házat és üzletet csak úgy hívták, hogy „Emelet”.-
Szóval ide ebbe az „emelet-be” akarták beadni inasnak a fiút. Úgy beszélték, ha itt valaki felszabadul az biztos kenyér, mert az aztán tud is, akár még nagyvárosban is elhelyezkedhet első segédnek vagy üzletvezetőnek.- Itt nincsen gyerek, aki után bilit hordjon, semmi másra nem kell ügyelni, csak a kereskedelemre. Most is négy segéd, meg három inas van, te lesz a negyedik „kisinas”. Te könnyen összebarátkozol velük, aztán csupa mulatság lesz az életed. Ott aztán megmutathatod, hogy mit tudsz!?
Összepakolták a kis holmiját egy katona ládába, úgy gondolták, hogy nem vonattal mennek, igaz, hogy az sokkal rövidebb út, mint kocsival, de hát a vonaton fizetni kell, ha nem is sokat, mert rövid út, de mégis csak pénz!
Elindultak hát kocsin, de útközben alig beszéltek valamit. A mama mind számítgatta, vajjon nem felejtett-e ki valamit? Egyszer csak megszólal: - Mégis csak jó lett volna bepakolni a kisdunnát is, mert ha jönnek a hűvös éjszakák, megfázik ez a gyerek. Itthon én többször benézek, ha éjjel lerúgják a takarót, betakargatom őket. De ott nincsen aki betakarja az inasokat!
Erre aztán elnevette magát a apa: - Hát csak nem akarod csúffá tenni avval a fene dunnával? Mind pokróccal takaróznak ott az inasok,- még a segédeknek se jár selyempaplan.-
Megint hallgattak egy jó sort. Aztán újra kioktatták a gyereket, hogy fogadjon sőt, még ha kicsit nehéz, vagy szokatlan is elejiben a dolog. Azt mondják a többi inasok akikkel beszéltem, hogy nagyon jó koszt van, aztán nem is olyan kibírhatatlan a tennivaló, mikor már megszokják.
Kálmán mindezekre egy szót se szólt, végre hátra néztek a kocsiba, hát úgy aludt ott, mint a bunda!
Nahát ennek nagyon hiába beszéltünk.-
Végre megérkeztek, beálltak a nagyudvarra a kocsival, erre Kálmán is felébredt. Miután rendbe szedték magukat, bementek egy kis irodába, ott ült egy hatalmas nagy ember, tele volt vele az iroda, ők alig fértek be.- Ő volt a „nagyfőnök”. Bemutatták neki az inas jelöltet, ránézett, aztán elkérte az iratait, mert nem hitte, hogy már elmúlt 12 éves. Kicsillette!!
Pedig elmúlt már áprilisba,- na nem számít, ha kicsi is, csak ügyes legyen, meg ne lustálkodjon. A többit itt majd megtanulja. Két hét próbaidő, ha addig nem tetszünk meg egymásnak, elválunk szépen csendben. Fene elegáns neved van, Pitvaros Kálmán! Még itt csak Jani, Pali, Ferkó, meg ilyesmi van, na de ez nem baj!-
Megnyomott egy gombot az íróasztalon és már is jött egy segéd, aki elvezette őket a segédek és inasok szobájába. Elég jó szállás, minden úgy van berendezve, mint a katonaságnál, az ágyakon a takaró egyforma, azt itt kapják. Mellette egy-egy kisasztal, meg a katona láda. A kis segéd megmutatta hova tehetik le a ládájukat, az-az ágy lesz az új inasé, aki bizony elég hitványka. De itt majd kipendül, mert van jó koszt meg elég is, aztán tornázhat eleget, amitől biztosan étvágya is lesz.
Még egy kicsit szétnéztek, szinte eltévedtek a sok raktár, meg mindenféle mellékhelyiség közt,- annyi ajtó van itt az udvar felöl is, nem csak az utcáról. Azért van idő. Három év alatt majd kitanulmányozza, ezt is mire felszabadul.
Már tíz óra elmúlt, most hogy már átadták az inasnak valót, kezdtek elbúcsúzni. A régi inasok szemtelenül vihogtak, jöttek, mentek körülöttük, „saccolták”, mérlegelték az új komát, akit az anyja mindig simogatott, többször meg is csókolt, aztán még egy darab mákos kalácsot is adott a kezébe, de ráparancsolt, hogy egye meg, ne tegye a ládájába, mert összezsírozza a kis fehérneműjét.- Olyan keveset beszélsz kisfiam?- mi van veled?
- Semmi anyám, majd megszokom, csak még minden olyan furcsa.
Még leszállt a kocsiról és még egyszer összepuszilta a magzatát,- mire az apa meg is jegyezte, hogy nem lesz már sok?
Aztán elváltak. Hazafelé menet, hosszú hallgatás után, megint a mama kezdte:
- De nagyon vásott kölykök ezek az inasok, barátságtalanok, szinte rosszindulatúak!
De az apa csak annyit mondott, hogy az angyalokat nem szokták boltos inasnak adni.
Közben útbaejtették a kis földjüket is, hogy megnézzék a vetéseket, meg egy kis takarmányt vigyenek haza a jószágnak.- Dél jól elmúlt, mire hazaértek. Amint az utcába befordultak, már hallották a Puszi kutya ujjongó csaholását, az megismerte a kocsizörgést. A mama felsóhajtott: - Hát azért én a jövő héten csak összepakkolom azt a kis dunnát, mert ha hűvösre fordul az idő jól gyön éccaka annak a gyereknek. Nem kell ahhoz kocsival elmenni, jól összeszorítom, egész kis csomóba és viszem a vonaton! – Na de már itthon is vagyunk, hál istennek!
A nagykapu kitárult és uramfia! Kálmán nyitott kaput a szülőknek!- Megdermedve ültek a kocsin, nem tudtak megmozdulni az ámulattól.
- Hát te, hogy kerültél haza még hamarabb, mint mi?
De Kálmán csak hallgatott most is, de megígérte, hogy majd elmondja, de most nem tudja, hogyan kezdje el. Nagyon sápadt volt, nagyon szomorú.
- Nem nekem való az inas élet, anyám, nem vagyok én jó semminek, nagyon szégyellem magam érte, de azt hiszem, hogy én is oka vagyok, hogy ilyen vagyok. Mit csináljak!?
- Hát mikor elbúcsúztak és anyám még egyszer megcsókolt és ide adott egy kis mákos kalácsot,- az a három barom inas elkezdett röhögni, csúfolni. A legnagyobb az a kövér majom hozott egy szürke köpönyeget amilyen őrajtuk van, aztán rám húzta erővel, azt mondta, hogy anélkül nem lehet inas senki! De mikor felvettem mindenki elkezdett nevetni, nem csak az inasok, hanem még az idegenek is, de én nem törődtem vele. Aztán azt mondta, no most itt egy vödör, gyere megmutatom hol van a jégverem, aztán hozzál fel egy veder jeget, ez a te dolgod lesz úgy is.
Fogtam a vedret és mentem utána, ő kinyitotta a veremajtót, aztán megmutatta, hogy hol a jég és otthagyott. Alig dobtam a vederbe egy-két darabot, csak rám csapta a veremajtót ott maradtam a nagy sötétben és hidegben. Én úgy megijedtem, hogy valahogyan az ajtóhoz botorkáltam és elkezdtem az öklömmel verni, meg döngetni, de nem nyitotta ki, se nem szólt. Elkezdtem ordítani, de sokáig nem nyitotta ki, már azt hittem, hogy ott halok meg, ott fagyok meg, mikor végre kieresztett és jól hátbavágott. Én meg csak levetettem azt a szürke kaftányt és akkor látom, hogy egy cédula van a hátára tűzve:
- A mama kedvence! -
Odadobtam a köpönyeget és hazajöttem, a vasút mentén, gyalog. Még utánam kiabált, hogy még lesz egy kis mulatság vele, de én nem vagyok bolond, hogy őtet mulattassam!- Hát most itt vagyok, nem tudom mit csináljak, mi lesz velem?
Minden gyerek megörült, hogy itthon van Kálmán, de bizony neki nem volt többé jókedve. Pedig a szülők egyre vigasztalták, hogy ne búsuljon. Másnap aztán eljött a tanítóúr is, az is a vállára tette a kezét és megvigasztalta, hogy majd egy kicsit előkészíti és szeptember elején viszi a városi iskolába.
Ennek aztán igazán megörült és most már tudott terveket szőni a jövőre.
Megígérte, hogy nem hoz szégyent a családra, se a falura és nagyon köszöni a tanítóúr jóindulatát.
A bódét átadta az utódoknak az összes játékokkal, csak a harmonikát viszi magával. Megcirógatta a bódét, hiszen az is hozzájárult evvel a kis talált pénzzel, hogy ő végre bekerülhet a városi iskolába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése