A másodikon a községháza, előtte a piactér, de a sarkon a fogyasztási szövetkezet, meg az olvasókör. Ez is elég szép épület.- A túloldalon a leányiskola, meg a jegyzőlakás. Ez a legszebb, legmutatósabb, mert ez előtt van egy nagyon szép „promenád” középen egy Kossuth szoborral. Szépen gondozott bokrok, virágágyások zöldövezetben, padokkal és rendben tartott utakkal. Hát ez eddig megvolna, mert igazán semmi hiba sincs soha, mindig rendben tartva, mert a kis lányok, ha tízpercben idejöttek játszani, csak az utakon futkároztak, még sohasem volt, hogy letaposták, vagy letépték volna a virágokat. A negyedik térparcella körül a fiúiskola és a tanítólakások foglalnak helyet.
Ezen a téren fúrták az ártézikutat. Itt aztán bőven akad panasz, meg mindenféle bosszúság. Mert nem elég, hogy két évig éktelenítették a kútfúrók a sok gerendákkal meg csövekkel, földhányással, meg minden elképzelhető és elképzelhetetlen holmival ezt a tulajdonképpeni játszóteret, de most miután már készen van is csak csupa méreg és bosszúság mindenkinek.
A fiúk pajkosabbak, mint a lányok, akármilyen csúnya idő van, kint nyargalásznak bokáig érő sárban is.- A szétdobált össze-vissza kuszált kötelek, láncok különféle vasdarabok között csúszkálnak, mászkálnak az agyagos tocsogóban.
Ez nem csak a szemnek kellemetlen látvány, de a szülőknek is külön bosszúság, hogy a gyerekek ruhája, lábbelije köpedelem. Hát még hozzá az iskola, ahova behordják a sok sarat, koszt!
Emiatt a tanító már sokszor szót emelt az elöljáróságnál, hogy nem takarítják el a közkút környékét, hiszen az ivóvízért odajáróknak is szinte életveszély megközelíteni.
Végre valahára aztán mégiscsak megpróbáltak rendet csinálni, közmunkával, hiszen az egész falu érdeke ez. Jöttek is aztán sokan, kapával, lapáttal, gereblyével, fűrésszel, mindenféle szerszámmal. De nem is tudták, hogy kezdjenek hozzá. Először is volt néhány erős, vastag gerenda, azt az esküdtek kiemelték, illetve kiszemelték maguknak és megfelelő nagyságra elfűrészelték. Ezeket a saját lakásukra vitették. A nagy vastag vascsöveket pedig a községháza udvarára a bikaistálló mellé rakatták, csak úgy össze-vissza, mint itt volt, deszkadarabokkal, mindenféle kacatokkal egy halomba dobálva. Így aztán, most a községháza udvarán van a szeméttelep. De a kút környékét mégis tűrhetővé tették egy csomó tégla felhasználásával. Igaz, hogy nem szakképzett egyének munkáját mutatta, de mégis tűrhetően nézett ki.-
Végre csak egy Bódé maradt ott, a földbe gyökerezve és az ajtaja beszegezve, olyan sárosan, mintha azt szándékosan kenték volna be pocsolyával. Még a sok lim-lom ott volt, nem is látszott olyan rondának, még majdnem díszítette a szemét tömeget, de most, hogy egyedül maradt, nagyon szégyellte magát. Az ajtaján egy parányi négyszegletes üvegablakkal meredt a világba, amit eddig csodamód nem törtek be a gyerekek.
De most, hogy már más nem volt, hát ez is megtörtént. Godó Gyuszi csúzlizta be, és ha már betört, megalább benéz, hátha valamit lehet ott látni. Persze az üvegszilánkok ott maradtak a rámaszélén, de Gyuszit ez nem zavarta. Kicsit magasan is volt az ablak, de egyik gyerek négykézlábra állt és arról elérte az ablakot. Bojhos kucsma volt a fején és így nem érezte, az üvegek hotzsolását, de amint bedugta a fejét, a kucsma beesett a bódéba és ettől egy kicsit megijedt, ki akarta húzni a fejét, de a füle bele akadt egy hegyes üvegcserépbe. Elordította magát fájdalmában, a koma meg kiugrott alóla. Ő fönt akadt fejénél fogva az ablakon. Nagy ijedelem, lárma a tanító rohant oda és valahogy kiszabadították Gyuszit, de az egyik füle cafatokban lógott, az arca is össze-vissza karcolva, de komolyabb baj nem történt.
Ekkor a tanító egy figyelmeztető írást küldött a „Tekintetes Községi Elöljáróság”-hoz, hogy azt az ottfelejtett bódét haladéktalanul vigyék el onnan, mert ő nem tud a gyerekek épségéért felelősséget vállalni. Most is így történt stb, stb.
Amint megírta a levelet, szétnézett a gyerekek közt, hogy kit is bízzon meg, hogy vigye át a községházára.
Nem jelentkezett neki, mert ilyen dologba nem szívesen avatkozott egy gyerek sem, csak Kálmán bazsajodott bizalmasan a tanítóra. Így aztán ő vitte el a jegyző úrnak a figyelmeztetést.
Éppen a jegyzőirodában volt a törvénybíró is, amikor az megkapta a levelet és együtt olvasták el. Nagyon felháborodtak, hogy hogyan mer ez a tanító ilyen parancsoló hangon írni a község vezetőinek? Jól meg is mondták ott maguk közt, hogy a tanító igenis azért van, hogy vigyázzon a rábízott gyerekekre, nem pedig azért, hogy a vezetőség orra alá piszkáljon. Még, hogy „haladéktalanul” tüntessük el onnan azt a bódét!?- De arra fogadni kellene egy ácsmester, hogy azt a nagy marha bódét szétszedje, mert így egészben az ördög bírja onnan elcipelni. Az annyiba kerülne, hogy azért az összeroncsolt deszkadarabokért nem kapnának annyit. Hát aztán most mit csináljunk?-
Amíg ők ott vitáztak, Kálmán látott egy üres széket és szépen felült rája, de a lába nem érte a földet.
Amint ezek magukhoz tértek a nagy dilemmából, meglátják a gyereket, rászóltak: - Hát te még mindig itt vagy? Mire vársz? Ez nem gyerekeknek való hely!-
- Hát jegyzőúr kérem, én azt szeretném megkérdezni, hogy azt a bódét nem adnák-e el? Úgyse érdemes azt szétveretni, mert csakugyan tönkremenne, összetörne minden porcikája, semmire se lehetne felhasználni. De ha eladó volna én azt megvenném.-
- Micsoda? Te meg akarod venni, te tökmag? Aztán minek volna az neked? Talán mutatványosbódénak? – így a jegyző, mert egyszer már ő is vásárolt Kálmántól, mikor az „Hétkrajcáros” inas volt.- A törvénybíró meg bosszúsan rászólt, hogy inkább tanuljon még az iskolában, ne avatkozzon a közügyekbe, mert az nem gyereknek való.
De a jegyző komolyan vette a dolgot és egy kis számolást végzett a törvénybíróval és azt mondták, ha ő vállalja, hogy még a mai nap folyamán el tudja szállítani, hát akkor az 5 forinttért az övé lehet, de csak ha mindjárt kifizeti.- Gimbelem-gombolom, előszedte Kálmán a pénzes tarisznyát a nyakából és már akarta is kifizetni, de ezek a község pénztárához utasították. Hát persze, hogy oda kell fizetni, hiszen ez közvagyon,- így Kálmán.- De a jegyzőúr ad nekem egy írást erről a vásárról, mert írás nélkül ki hiszi el nekem, hogy megvettem!
Jót nevettek ennek a vevőnek, az írást is megkapta róla, hogy ő megvette a bódét úgy ahogyan áll, de nem szabad már ott szemetelni vele, fogja és vigye, még ma.
Még arról is akart írást kérni, hogy a tanító levelét átvették, de aztán ettől mégis elnézett, mivel avval igazolta, hogy most már az ő tulajdonába ment át ez a vitás építmény.-
A tanító úr barackot nyomott a buksijára és haza engedte, hogy intézkedjen a szállítással. Útközben találkozozott Uszu Janival, aki tanult ácsmester és körülnézték, hogy miként is lehetne hozzá kezdeni?- Az ács azt mondta, hogyez nincs lerögzítve, csak úgy van a földre helyezve, persze a sok agyag és pocséta úgy bemocskolta, hogy úgy látszik, mintha gyökeret eresztett volna.
– - De te csak ne búsulj Kálmán öcsém, bízd rám az egészet, csak azt mondd meg, hogy hová akarod ezt a kastélyt varázsolni. Aztán azt is megmondhatom, hogy te egy olyan jó vásárt csináltál, hogy legalább ötször annyit ér, mint amennyiért vetted, de lehet, hogy tízszer is. Mert ebben én tudom, hogy olyan sok értékes dolog van, ami most már a te jogos tulajdonod, hogy majd csak csodálkozol, ha meglátod! – De tud erről apád? Vagy ki fizet nekem, ha segítek neked? Mert azt csak tán tudod, hogy ingyen én nem csinálhatom!
- Úgy látszik, hogy nem ismer még engem Jani bácsi! Én ingyenesen nem kívánok senkitől semmit, mint ahogyan én se dolgozok, se nem adok semmit ajándékba.- Így aztán szépen megértették egymást! Aztán két lóval, kocsival jött Kálmán, amit csak nehezen kapott meg az apjától, mert azok most éppen a szalmahordással voltak elfoglalva.-
Egyre murizott Gyuri, hogy mi az ördögnek kell ilyen hülyeséget venni, de az apjuk azt mondta, hogy jó lesz majd a deszka anyag a kocsiszínt kijavítani. Erre aztán felfortyant Kálmán: - Hát én ezt nem engedem szétszedni, ez nekem így kell, ahogy van, csak legfeljebb némi kis alakítást eszközöl rajta Uszu Jani! Majd meglátom!
Mikor ott állt a kocsi meg a két ló a bódé előtt még néhány erős embert hívtak, hogy segítsenek felfordítani ezt a nehéz tákolmányt. Körül ásták, hogy a rárakodó földet eltávolítsák róla és neki veselkedtek, nagy erővel, hogy legalább a fenekén át lássák, mi van benne, mert az ajtó hatalmas nagy kanszegekkel volt beverve. Az alku meg úgy szólt, hogy szétszedni itt helyben nem szabad.
Különben nem is akarta a vevő, hiszen ő eleget mustrálta és ez neki éppen így tetszett meg ahogy van. Nem gondolt ő arra, hogy ebben valami van, mert csak üres bódéról álmodott. Majd berendezi ő ha szükségét látja!!
Jani bácsi vezényelt: - Hé rukk! – megmozdult a bódé, de azt a csörömpölést, koppanást, csattanást, ami ekkor hallatszott, szörnyű volt hallgatni. Végre oldalra dűlt az alkotmány de ami elébük ömlött, azon a zagyvaságon nagyon nehéz volt eligazodni. Először is egy posztószárú gumicsizma állt ott, de olyan peckesen, mintha a földhöz volna ragasztva a talpa, egy csomó pokróc, kispárna, bőrkesztyű. Egy báránybőr kabát, egy söröskancsó, fél agyonpenészedett kenyér, egy kilónyi nagyon büdös avas szalonna, egy spirituszfőző, rossz lábas, egy ládába sok-sok papír, olyan nyugta féle. Egy tekercs gépszíj, meg egy bádogból való olajozó, egy budák, meg egy fűrész. Ennyi az egész! Na meg egy nagy lakat, a hozzávaló kulccsal és egy nagy erős lánc. Ezt csak később vették észre, mert eltakarta a sok papír, de ennek vették aztán a legtöbb hasznát!- A sok haszontalan kacatot felrakták a kocsira, mert nem hagyhattak maguk után szemetet, a láccal meg körülkötötték a bódét és egyik lóval csak úgy húzatták csúszva.
Szerencsésen hazaérkeztek vele, de otthon meg a mama nem akarta beengedni ezt a sok haszontalanságot. Lerakták az udvar közepébe a bódét ahol aztán Jani bácsi kezelésbe vette. Nagyon nehezen kinyitotta az ajtaját aztán már csak az volt a kérdés, hogy az udvar melyik sarkára helyezheti el? Végre a kukoricagóré oldalán talált neki megfelelő helyet, de az első oldalt úgy akarta, hogy a deszkát félig lefűrészeljék, hogy a felső részt nyitva is lehessen tartani. Szóval kész terve volt vele, amit persze nem közölt senkivel. Mikor megvoltak vele, a többi ingóságot válogatták ki, ami használható, azt be a bódéba a többit a szemétre. Jani bácsi kapott egy forintot és már kész is volt a mai üzlet.- Igen ám, de egyszer csak jön a kisbíró, hogy a sok papírt meg az agyagkupacokat, rakásokat ott hagyták éktelenkedni, azért küldte a jegyző, hogy azonnal tűntessék el, mert különben csúnyán megbüntetik érte. Jani bácsi még egy forintért vállalta ezt is. Így aztán hét forintba került a mai bót!
Megint nagy gondba került, mert itt a tavaszi vásár és a húsvéti szünet, ő már azt előre kitervezte, hogy ha apáék mennek a városba a vásárra, hát ha törik-szakad, neki is el kell menni. Most már VI.-ik osztályos, nagyfiúnak számít, ha kicsi is.
Nagy tervei voltak, ez a bódévásárlás meg éppen a legjobban sikerült! Elhatározta, hogy a harmonikát, meg egyéb értékeit itt tartja a bódéban, meg aztán itt remekül lehet játszani, meg mesélni stb. csak előbb jól ki kell takarítani és a saját céljainak megfelelően berendezni.
A Józsefnapi vásár egy hét múlva lesz, még addig talán gyűlik is egy pár krajcárom, a meglevővel olyan sok szép holmit vehetek a vásárban, hogy szemük-szájuk tátva marad a komáknak. Egész éjjel csak ezen törte a fejét. A tanulással nem sokat vesződött, mert azt tartotta, hogy nem tanulni hanem tudni kell!! De ami igaz, az igaz, hogy ő volt az osztályban a legjobb tanuló.
Végre megérkeztek a vásárba. Neki a kocsin kellett volna maradni, kocsi pásztornak, de addig kunyerált, hogy egy órahosszat Bélus vette át a posztot bizonyos ellenszolgáltatás ellenében. Hamar megtalálta a nagy könyv és papírkereskedést és oda szinte beszédült, mint egy légy a levesbe.- Az egyik kirakatban sok mókás álarcot látott, meg mindenféle tréfás kártyajátékot. Aztán papírruhákat, meg mindenféle képeket, hozzávaló szöveggel, amit aztán el lehet játszani. Még olyan hitvány vőlegénybokrétát és menyasszonyi koszorút is vett.
A tavaszi nagytakarítás, meszelés, kerti dolgok, nagyon elfoglalták az anyját, de azért időt szakított arra is, hogy bekukkantson ebbe a mesepalotába. Amint Kálmán be akarta dobálni a használható portékát, rászólt az anyja: - Ne rámolj be fiam, mert ez olyan büdös, penészes, dohos, hogy kész betegség ebben tartózkodni. Majd én belülről is alaposan kimeszelem, meg még a külsejét is. Ha már megvetted legyen egy kis pofája is! Látom egész kényelmes és újszerű, mert lecsukható asztalka, meg lecsukható heverő is van a falára szerelve. Azt a bundafélét vidd a góréba, ott akaszd fel, de előbb jól ki kell verni, porolni meg azokat az ócska pokrócokat is! Aztán nyitva hagyni, hogy szellőzzön! Látod én nem szólok bele, hogy mit csinálsz a kis pénzeddel, de igaza van apádnak, hogy haragszik érte, hogy ilyen butaságokra pocsékolod a kis összekuporgatott garasaidat. Mi szükség van erre a kulipintyóra itt az udvar közepére? Aztán semmi komolyság nincs benned, itt vagy maholnap 12 éves vagy, aztán csak a játékosság semmi más. Legalább magadra gondolhattál volna! – Itt a tavasz, neked VI.-ik osztályból a vizsga, aztán kimaradsz az iskolából. Tegnap is itt járt a tanító, aztán azt mondja, hogy olyan jó eszű gyerek vagy, mért nem is adunk városi iskolába? – hiszen belőled okos embert lehetne nevelni.
De miből?- mondom én. Itt a kis főd, meg a sok gyerek, most se tudom miből vegyek neki egy-egy kis tavaszi rongyot, mert télen még csak elvagytok, de ha a nagykabát lehull rólatok ott álltok, mint a rongybabák.- Tudd meg, hogy én sokkal jobban örültem volna, ha bementél volna Brejer szabóhoz és azon a pénzen amit így elherdáltál, talpig felöltözhettél volna belőle!
De hát Terka már 16 éves, nagylánynak számít, neki igazán kell egy kis szép tavaszi ruha, kabát, cipő stb. Gyuri is 14 éves nagyfiú, úgy dolgozik, mint egy komoly meglett férfi. Neki is kell rendes ruha, mert úgy nől, úgy fejlődik, mint akit húznak, az Isten tartsa meg. Jó, szorgalmas gyerek, agyon dolgozza magát, hát persze, hogy neki is szép ruha kell mire locsolkodni megy a lányokhoz. A góréból a kukoricát mind eladtuk, hogy a tavaszi kiadásokat fedezzük. Most terólad nem is beszélek, pedig te is az én gyerekem vagy, téged se hagyhatlak rongyosan! Meg még ott van a négy kisebb,- gondolkozz csak fiam, jól van ez így?-
Kálmán szót se szólt, csak lehajtott fejjel tett-vett, néha még a szeme is elhomályosult, aztán így szólt végre:
- Anyám, én ezt úgy gondolta, ha megveszem ezt a bódét, akkor rendezek benne olyan mutatványos bódét,- vagy veszek egy csomó könyvet és kölcsön adom pénzért, vagy valami féle bazárfélét csinálok, szóval, hogy valami keresethez jussak.
- Na jól van no, most már mindegy, majd lesz valahogy, mert még úgy soha sem volt, hogy valahogy ne lett volna! De ne töltsd itt az időt, fogjak hozzá a meszeléshez! Ezt a két óriás csizmát így ahogy van be teheted a kemencébe, tele van piszkos kapcával, törülközővel,- na nézd még valami üveg is kilátszik belőle, nézzük mi van benne?- Félig van rummal,- a másikban meg leveles dohány egy szennyes ingbe csavarva, meg még egy pár alsó nemű. Azokat még érdemes lesz kimosni. Hát még lejjebb cipőkefe, fésű, egy pakli játékkártya. Mi minden van egy ilyen behemót csizmában?- Vigyázz kisfiam, hogy bele ne ess, mert hogy tudlak belőle kihúzni?- Na most fordítsd fel, hátha még van benne valami!?
Nincs semmi több, hiszen ez is valóságos csoda, hogy elfért egy csizmában!
Még semmi a másikat is megvizsgálták, a szárából már előbb kirámolták a szennyes ruhákat, aztán a fenekét nézték jól át. Egy csomó fásli, kötszer meg egy gumiharisnya volt benne,- a mama elérzékenyült mondván: ah, szegény embernek milyen fájós lába lehetett, azért kellett neki ez a posztó csizma. Na most már csak kifordították a csizmából az esetleges szemetet és kész a leltár!
- De nini! Egy nagyon kopott, elnyűtt régi fajta bőrbugyelláris hullott ki belőle. – Te Kálmán, ez nem igaz!! Ez nem lehet igaz, mert ilyet csak a mesébe lehet olvasni.- De nézzük meg, hátha üres!? – akkor aztán kár volna előre örülni a szerencsének. Nagyon lapos, nem sok lehet benne, ha van is. Látszik rajta, hogy akié volt, az állandóan a talpa alatt tarthatta, mert nagyon el van taposva, csupa penész,- fúj, de büdös lábszagú.
De Kálmán mégis kinyitotta.- Hát uram, teremtőm ez mégis csak mese kell, hogy legyen, mert két darab összeragadt 100 forintos bankó volt benne!
Egymásra néztek, aztán elkezdtek nevetni, hogy majd csak felébrednek,- hiszen minden álomból felébred az ember, akár jó, akár rossz az. – Azt mondják, a pénznek nincs szaga! Lehet, hogy ez kivételes eset, mert egy kicsit bizony dohos, penészes is, de azért nem találták olyan nagyon büdösnek.-
- Jaj kisfiam, ugyan kinek a kis vagyonkája lehet ez?- mert valaki nagyon vigyázhatott rá, ha mindig a talpa alatt hordta!?
- Nem hiszem én anyám, hogy nagyon hiányzik annak, aki egy év óta nem kereste.- Én a bódét megvettem úgy talpon állva, kifizettem a vételárat, írást is kaptam róla, tehát a benne lévő összes ingóság az én jogos tulajdonom!
Ne búsuljon anyám, lesz új ruha mindnyájunknak, hála legyen az Istennek,- meg a Bódénak!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése